Alkalmi potencianövelőt vásárlók korosztályos megoszlása

Melyik korosztály, miért vásárol potencianövelőt?

Készítettünk egy felmérést, ahol 200 vásárlót kérdeztünk meg az életkorukról és arról, hogy milyen okból kifolyólag használnak alkalmi potencianövelőt. A helyszín minden esetben a Nature Force üzlete volt, ahol 2008 óta foglalkozunk alkalmi potencianövelők és egyéb étrend-kiegészítők forgalmazásával. A vásárlók mindegyike alkalmi potencianövelőt vásárolt saját részre.

Úgy gondoljuk, hogy nem meglepetés, hogy a 18-30 éves korosztály lett az, aki a legkisebb arányban vásárol ilyen termékeket. Ezeknél a férfiaknál a legtöbben a következő okokra hivatkozva vásároltak rendszeresen vagy alkalmanként alkalmi potencianövelőket:

  • új kapcsolat kialakulása után az első szexuális élményt többször elizgulták (leblokkoltak a teljesítési kényszer miatt), ezért inkább “bebiztosítják” magukat, így elkerülve az esetleges kellemetlenségeket
  • esti bulik után bódult állapotban kevésbé tudtak teljesíteni
  • fel akarták pezsdíteni párjukkal a szexuális kapcsolatukat

A második legkisebb tábort a 60 év felettiek alkották. Kb. minden 5. vásárló 60 év feletti, ami azt mutatja, hogy a szexuális élet az idősebb korosztálynál se marad el. Főként a 60-as korosztály vásárol ebben a csoportban, de előfordul, hogy 70-80 év felettiek is használják ezeket a termékeket. Ezeknél a férfiaknál nagyrészt fel-fel tűntek már alkalmi potencia gondok, így egyértelmű, hogy nekik segítségre van szükségük.

A fő vásárlói ezeknek a termékekeknek a középkorú férfiak. A korosztály két közel azonos csoportra lehet osztani, a fiatalabbak 31-45 év között és a 46-60-ig. A két csoport együttesen 70%-át adja az alkalmi potencianövelőt vásárlók táborának. A megkérdezett középkorúak többsége azonos választ adott arra, hogy milyen okok vezették őket potencianövelők szedésére:

  • családalapítás utáni hajtás, munka, kimerültség, fáradtság
  • lecsökkent pihenési idő
  • megfelelési/teljesítési kényszer nem csak a munkában, hanem a párkapcsolatban is (szexuális téren)
  • stressz és az ebből fakadóan kialakuló alkalmi potencia gondok megjelenése
  • extra teljesítmény, hogy újra úgy élvezze a szexet, mint fiatal korában

Korosztálytól független okok közé tartozik gyakran a cukorbetegség, mely kihathat a férfi libidóra is vagy a túlzott alkohol-, drogfogyasztás és dohányzás, melyek következtében akár alkalmi potencia problémák léphetnek fel.

Összességében elmondhatjuk, hogy a férfiak minden életszakaszukban szembe találkozhatnak olyan problémákkal, melyek arra késztethetik őket, hogy alkalmanként vagy akár rendszeresen alkalmi potencianövelőket szedjenek az aktusok előtt. Az Inferno for men pontosan ilyen férfiaknak lett kifejlesztve, így nyugodt szívvel ajánljuk minden 18 év feletti férfinak.

Alkalmi potencianövelő

Inferno for men 1 doboz

3 990 Ft

Inferno for men 1 doboz (1 doboz/2 kapszula) étrend-kiegészítő férfiaknak. 100% termékgaranciával! Ingyenes szállítással 15 000 Ft felett.

-4%

Alkalmi potencianövelő

Inferno for men 3 doboz

11 970 Ft 11 520 Ft

Inferno for men 3 doboz (3 doboz/6 kapszula) étrend-kiegészítő férfiaknak. 100% termékgaranciával! Ingyenes szállítással 15 000 Ft felett.

-8%

Alkalmi potencianövelő

Inferno for men 5 doboz

19 950 Ft 18 450 Ft

Inferno for men 5 doboz (5 doboz/10 kapszula) étrend-kiegészítő férfiaknak. 100% termékgaranciával! Ingyenes szállítással 15 000 Ft felett.

-13%

Alkalmi potencianövelő

Inferno for men 10 doboz

39 990 Ft 34 900 Ft

Inferno for men 10 doboz (10 doboz/20 kapszula) étrend-kiegészítő férfiaknak. 100% termékgaranciával! Ingyenes szállítással 15 000 Ft felett.

Alkalmi potencianövelő

Inferno for men minta

2 190 Ft

Inferno for men minta (1 doboz/1 kapszula) étrend-kiegészítő férfiaknak. 100% termékgaranciával! Ingyenes szállítással 15 000 Ft felett.